
Skóciában 1494-ben említik először a kelta nyelven
"uisge beatha", azaz az élet vize névre hallgató italt, majd 1823-ban
jelentős adócsökkentés mellett engedélyhez kötötték a whisky előállítását. Ekkor alakultak az első, ma már világhírű lepárlóüzemek, mint például a George Ballantine (1807-1891) által Edinburgh-ban alapított vállalkozás. A fiai kezében továbbvirágzó alkoholkereskedés 1903-ban elnyerte a Royal Warrant kitüntető címet.
1919-ben a család eladta üzletét, az új tulajdonosok pedig sikeresen
vették célba az USA piacait is. A szesztilalom dacára, az 1930-as évek
közepére már a Ballantine's-é
volt a keleti part legjobb értékesítési hálózata. A 60-as években aztán
a cég Európát is meghódította, a 70-es években pedig a keleti blokkban
is a Ballantine's termékei váltak a legkeresettebb skót whiskykké.
A Ballantine's név mára jól ismert minden whisky fogyasztó számára szerte a világon.



Számítógép Ballantine's üvegből:








